Bő hét évtizedes ideiglenes állapot szűnt meg Békéscsabán a vasútállomás és környezete felújításával. A Bánszky Szabolcs vezette tervezőcsapat a többszörösen megsérült és megcsonkított épületegyüttes minél hitelesebb rekonstrukciójára törekedett. Bán Dávid írása. 

Az 1840-ben mezővárosi rangot kapott Békéscsabát sokáig egy nagyra nőtt falunak tartották, a település csak lassan indult meg a városiasodás útján. Fejlődésének komoly lendületet adott, hogy 1858-ban a Tiszavidéki Vasút - főleg az Alföld mezőgazdasági terményeinek szállítására létesült hálózata - elérte a várost. Ekkor épült az első, az akkori szabványtervek szerinti III. rendű indóház. Az eredeti épület két kéttengelyes rizalit és az azt összekötő öttengelyes szerkezetű volt, amelyet az áru- és utasforgalom megnövekedésével mindkét irányban oldalszárnyakkal bővítettek.
A trianoni békeszerződés után, a korábbi kiemelt tiszántúli városok Romániához csatolásával Békéscsaba új szerephez jutott, a következő évtizedekben komoly fejlődésnek indult. Ezzel a vasútforgalom is átértékelődött: a mezőgazdasági termények szállításában, átrakodásában és raktározásában kiemelt jelentősége lett a békéscsabai állomásnak. Ugyanakkor, a század első felében az utasforgalom is folyamatosan nőtt, a többszörösen bővített felvételi épület hamar elavulttá és szűkké vált. A korabeli indóház mellé, az áruraktár elbontásával nyert területen, 1933-ra épült meg az új, nagyvonalú állomásépület Goszleth Béla tervei szerint.

1944 szeptemberében a pályaudvart és környékét súlyos légicsapás érte, 96 ember halálát és jelentős károkat okozva a vasútállomás épületében és annak környékén. A II. világháború után részlegesen helyreállított, majd többször – megjelenésében hátrányosan­ – átalakított épületegyüttes évtizedeken keresztül építészetileg csonkán szolgálta a forgalmat. Felújítására, a forgalom átstrukturálására idővel több terv is született, a legutolsó komolyabb változást a pályaudvar előtti téren létesített buszpályaudvar 1988-as átadása hozta.



Az épület megújulásának lehetősége 2004-ben vetődött fel ismét, amely akkor kisléptékben gondolkodott. Két évvel később már az egész állomás átépítésére és a vágányhálózat megmozgatására született terv, majd 2010-ben már az előtér megújításával is számolt az újabb, a korábbinál nagyobb léptékű elképzelés. Az engedélyezési tervek 2013-ra születtek meg, így ekkor kezdődhetett el a tényleges felújítás. Idővel a terület épületegyüttese (a két felvételi épület, azok környezete és a víztorony) műemléki védettséget kapott, ezért az építkezés célja - a MÁV és a tervezők közös megegyezésével - a minél teljesebb rekonstrukció lett. Az előkészületekhez a korabeli fényképekből (pl. www.vasutallomasok.hu, magángyűjtők stb.) és a MÁV archívumában fellelhető töredékes dokumentumokból kiindulva – az azóta sajnálatosan elhunyt – Dr. Czétényi Piroska készített átfogó műemléki tudományos dokumentációt.

A beruházás generáltervezője a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. lett, az 1933-as felvételi épület felújításának tervezését a Mata-Dór Architektúra Tervező Műhely Kft. végezte Bánszky Szabolcs vezetésével, míg a 19. századi állomásépület kiviteli terveit B. Terbe Erzsébet vezetésével a Mérték Építészeti Stúdió Kft. készítette.
Az évtizedek óta halogatott felújítás időzítését az is erősítette, hogy a Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza-vasútvonal komoly korszerűsítésen esett át, a pályán a szerelvények gyorsabban közlekedhetnek, így a Budapest és a román határ közötti menetidő is érezhetően csökkent. A megújuló vasútállomás térkialakításánál meghatározó elem, hogy az 1980-as évek elején született terveknek megfelelően, a peronokat a tér túloldalán levő buszpályaudvarral aluljáró segítségével kössék össze. Ez végül, ha nem is az eredetileg elgondolt hosszban és szélességben, de most megvalósult.



Ezzel együtt, a Garten Studio Kft. tervezésében újulhatott meg az állomás előtere, illetve változott a pályakiosztás: a használaton kívüli vágányokat visszabontották, így jelenleg öt vágány szolgálja ki az állomás utasforgalmát. A peronok további szélesítésére már nem volt lehetőség, viszont az épület hosszában perontetők épültek. Egyúttal az egész állomás területét megfelelő módon akadálymentesítették.

A két felvételi épületet tehát a fellelhető dokumentációk alapján és a mai követelményeknek megfelelően igyekeztek minél inkább az eredeti állapothoz hűen felújítani. Mindkét épület külső kontúrját alapvetően meghatározza, hogy a II. világháború utáni különböző rekonstrukciók során a magastetők nagy részét lapostetőre cserélték, ezek most mind visszakapták eredeti formájukat. A két épületet az 1960-as években össze is kötötték, illetve számos díszítőelem, valamint a kváderezés lekerült. A rekonstrukció során sikerült visszaállítani az épület szimmetriáját: a déli pavilon háborúban leomlott portikuszát újraépítették, a hiányzó díszítőelemeket – függők, vázák, domborművek, attika fal – is megújították vagy pótolták.