Lenyűgöző az innovációs központ nyersesége, mely két eltérő felületű és színű anyag szembeállításával elmossa építészet és képzőművészet határát. A zöldellő park szélén, néhány kopottas csarnoképület és sportpálya között, egy, a kampusz ortogonális raszteréhez képest 45 fokkal elforgatott, karmazsinvörös színben pompázó dísztárgy jelöli ki a jövő kutatásának tereit. A Pezo von Ellrichshausen munkája során egyszerű geometriai formák térkompozícióit hozza létre. Épületeik romantikus hatását a valóságtól elszakadt, autonóm formakísérletek és a kivitelezés során felhasznált primitív – nyers beton és fa deszkázat – építési technikák izgalmas egyvelege nyújtja. Az ironikusan idéző, vagy dekadens posztmodern építészet üres formalizmusával szemben az épület valós térbeli viszonyokat hoz létre, a használók egy festményben vagy szoborban érezhetik magukat a házat bejárva. A műtárgy minden szempontból elszakad környezetétől, az épület mintha lebegne a föld felszíne fölött, a bejárata egy platformon keresztül érhető el. A tervezők a projekt szűk erőforrásaira való tekintettel, a magas teljesítőképesség helyett a lehető legmagasabb intenzitást tűzték ki célul. A végeredmény – mind alaprajzi, metszeti, homlokzati felületében, mind térben és összhatásban – egy kompromisszumok nélküli műalkotás. Az épület feleleveníti John Hejduk hatvanas évekbeli „gyémánt elrendezésű" kísérleteinek formai tökéletességre törekvő radikalizmusát, de a Pezo von Ellrichshausen az építéstől elvonatkoztatott koncepcionális rajzok helyett Palladio villáit megszégyenítő módon tiszta, anyagi minőségbe önti a formát.